"Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok."

Isten áldása legyen rajtatok a jövő esztendőben is. B.Ú.É.K.

 

http://kereszteny.lap.hu/

http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=sion42 Ide írhattok.

 

Kedves Testvérem! Ha olvasásra méltónak látod ezt a honlapot, akkor kérlek add tovább a címét és ajánld másoknak is. Köszönöm. 

 OLVASSÁTOK ÉS ÍRJATOK A FÓRUMRA, HOGY NE LEGYEN EGYOLDALÚ A  KOMMUNIKÁCIÓ. BIZTOSAN VAN MONDANIVALÓTOK.   

 MI KÍVÁNCSIAK VAGYUNK RÁ ÉS RÁTOK IS.      

 2010.04.11.

 lIsten hozott kedves Olvasó, kedves Testvérem!

 

Itt olvashattok röviden John Bunyonról, aki élő példája a bűnből való megtérésnek, majd az Istennek odaszánt életnek. Élete és munkássága bizonyítja, hogy Isten kegyelme igenis munkálkodik a világban és ereje ható, képes átformálni az embert.

Hadd idézzek mintegy előszóként Kroeker Jakabtól:

"Saját életünket mi magunk nem tehetjük Istentől függővé. Amíg a tarzusi Saul nem tanulta meg kimondani ezt a kérdést: "Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?", addig ellensége volt Jézus Krisztusnak. Csak amikor a kereszt által elítéltnek látta magát, akkor lett a Mester rabszolgájává, akkor tehetett erről bizonyságot: "Élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem!". Amíg nem állunk a Golgota talaján és amíg egész lényünket meg nem ítélte a kereszt, addig sohasem ismerhetjük meg az Istentől függő élet boldog titkát. Mert Istentől függni azt jelenti: önmagamtól megszabadulni."

 

Olvassátok szeretettel és nyitott szívvel a lentebbi történetet.

 

Gábor testvér 

------------------------------------------------------------------------------------------

Fritz Berger (1868-1950) élete és tanítása - Isten kegyelméből lehetséges a hívők tökéletessége

Berger Frigyes "Isten túláradó kegyelme az életemben" c. önéletrajza alapján (Evangéliumi Kiadó, é.n., kb. 1990)

Német kiadás: "Von der überschwenglichen Gnade Gottes in meinem Leben" (Verlag des Evangelischen Brüdervereins, Herbligen, 1988)
Angol fordítás: God's abounding grace in my life (Evangelical Brotherhood Church, Herbligen, 1989)

TARTALOM

I. Élete és elvei
II. Tanítása
III. Keresztény közösségének rövid története

I. Élete és elvei

1. Fritz Berger a svájci Ementál vidékén, a Trachselwald kerületi Dürrgrabenben született és élt nagy szegénységben. Eleinte bognárként dolgozott, majd az Evangéliumi Testvérgyülekezet alapítója lett. Több mint 30 évesen, már házasemberként tért meg. Ekkor csatlakozott az iszákosmentő Kékkereszt egyesülethez, teljesen felhagyva az italozással és a kártyázással, s elhatározva, hogy ezentúl MINDENBEN engedelmeskedni fog Istennek és Igéjének. Arra is rájött, hogy bűneit meg kell vallania, és amennyire lehetséges, jóvá kell tennie. Ezért fölkereste azokat a gazdákat, akiket korábban meglopott, és bőségesen megtérítette a kárukat. Így ír erről: "Milyen sokan gondolják, hogy bűnvallás nélkül is rendbe lehet jönni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az embernek minden bűnét meg kell vallania. De azoknak a megvallása, melyeket legszívesebben elhallgatna, igen hasznos. Az ilyen ember aztán teljes szívével mondhatja, hogy Jézus szabaddá tette őt. Az igazi bűnvallás ez: a bűnről teljesen lemondunk, és attól az órától kezdve nem szolgálunk neki. Ha valaki nem tud kijönni egy bűnből, jól teszi, ha megkér valakit, imádkozzék vele" (Jak 5,16; 29. o.).

2. Három évig küzdött olyan "apróbb" bűnökkel (pl. aggódás, elkeseredés, sértődés), melyektől a legtöbb keresztény szerint sosem szabadulhatunk meg. Végül hittel elfogadta, amit a Római levélben olvasott (pl. 6,11), s a 7. fejezetből "átment" a Róm 8-ba, napokig óriási örömöt tapasztalva. Később a prédikátorok lebeszélték őt erről a meggyőződéséről, és a kegyelem helyett inkább a törvény szerinti tetteire próbált építeni, egy időre elveszítve üdvbizonyosságát. Isten kegyelmét egy autóhoz hasonlítja, melyhez idővel sofőrt is kapunk (szemben a régi gyaloglással, illetve kerékpárral, melyet magunknak kellett hajtanunk). Így szabadulunk meg saját tetteinktől és erőlködésünktől, s végül nyugalmat találunk Krisztusban (44-45. o.).

3. A különböző keresztény közösségekről a következőket írja: "A szakadások igen fájdalmasak. De sok gyülekezetben (közösségben) felütik fejüket. Egy ideig az élet van jelen. Az emberek boldogok, teli vannak magasztalással és az üdvösség bizonyosságával. Később ellaposodik a dolog; különösen ha a megszentelődés tanításával szemben foglalnak állást, akkor jön hirtelen a lejtő. A közösség ugyan létezik még, de a gyertyatartó elvétetik. Akkor Isten támaszt valakit, akin keresztül életet közöl. Legtöbbször új közösségek létesülnek, mert az ilyen embert a fennálló közösségek rendszerint nem tudják használni... Fontos, hogy a szükség idején, a terméketlen, száraz időkben ne jajgassunk, panaszkodjunk... Maradjunk Istent dicsérő hívő emberek, kik az ő Urukban való örömöt nem veszítik el. A nyomorúságban való kitartás többet ér, mint egy rövid lelkesedés" (52-53. o.). Egyszer olyan vidékre ment, ahol a közösséget 3-4 testvér irányította, akik mindenről szavaztak, mint valami "szövetségi atyák". Itt arra buzdította az embereket, hogy inkább engedelmeskedjenek Istentől kapott meggyőződésüknek. Saját testvéri tanácsukban csak egyhangúlag elfogadott határozatokat hagytak jóvá. Úgy tapasztalta, hogy a tökéletességről csak ott lehet beszélni, ahol Isten megengedi (Zsid 6,1-3); egyes helyeken az emberek nem értik ezt, és semmit sem nyernek belőle (87-88. o.).

4. Szó szerint vette Jézus szavait a százszoros kárpótlásról (Mt 19,29) és az engedékenységről ("Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza"; Lk 6,30). Eleinte nehezen tűrte, amikor meglopták vagy becsapták, de Isten mindig megáldotta, amiért szó nélkül viselte "vagyona elrablását" (Zsid 10,34). Sokakra nagy hatást gyakorolt ez, és egyesek megtérésében is közrejátszott (62., 65-69. o.).

5. Következetesen bűnnek mondta nemcsak az iszákosságot, hanem a kártyázást, kuglizást, táncot, dohányzást is. Amikor egyes prédikátorok ellentmondtak neki, Istentől egy látomást kapott, melyben e tevékenységek gyakorlóit látta a pokolban kínlódni. Ez megerősítette abban, amire az Ézs 58,1 is biztatta: hogy mindig nevén nevezze a bűnt, figyelmeztetve az embereket (69-70. o.). Hasonlóan cselekedett a káromkodókkal is, nehogy részes legyen a bűnükben (3Móz 5,1; 31. o.).

6. Életében sok csodát is megtapasztalt. Miután egy reggel azt olvasta, hogy az Úr megparancsolta, hogy uralkodjunk a föld minden állata fölött (1Móz 1,26-28), este dühödten rátámadt egy harapós kutya, melyet ráuszítottak. Gondolatban hittel ráállt a fenti igére, mire a már csak néhány méterre levő kutya hanyatt vágódott. Amint az állat megint felugrott, megismételte a kijelentést. Erre a kutya újra a földre esett, majd elszaladt. Így jobban megértette Dániel és az oroszlánok esetét, valamint Dávid győzelmét az oroszlánok és medvék fölött (1Sám 17,34k; 77. o.). Egyszer szegénysége ellenére egy fuvar fát adott egy szegény családnak. Utána "kamatostul" visszakapta másoktól, és bár az csak rőzse volt, hosszú évekig azzal fűtöttek (114. o.).

7. Általában inkább az imában bízott, mint az orvosokban, bár nem vetette el teljesen az orvosi segítséget. Nem sokkal a megtérése után egyik fia megbetegedett, és tartani kellett tőle, hogy meghal. Vívódva indult volna már az orvoshoz, de előtte megkérdezte Istent, aki a Mk 16,17-18-ra hívta föl a figyelmét. Erre úgy döntött, hogy hinni fog Jézusban mint a legnagyobb orvosban, és nem törődik vele, mit szólnak majd az emberek, hogy ilyen helyzetben nem fordult orvoshoz. Ekkor megnyugodott, s fia már másnap egészségesen iskolába mehetett (203. o.). Megtérése után Isten meggyógyította nyomorék feleségét, így bátran imádkozott másokért is. A környéken sok "gyógyíthatatlan" beteg meggyógyult: rákosok, súlyos tüdőbetegek is, úgyhogy messzire eljutott a híre. Egyes közeli vidékeken alig maradt beteg ember, mégsem lehetett ott olyan hitet találni, mint ahol kevesebben gyógyultak meg. Iszákosok is megtértek, megszabadulva megkötözöttségükből (205-207. o.).

8. Egyik "ellensége" révén tanította meg az Úr arra, hogy az igazi szeretetet nem az érzések, hanem a tettek jelentik (1Jn 3,18). Mikor rájött, hogy a tetteivel már addig is valóságosan szerette az illetőt, a szeretet érzése is betöltötte. Ennek hatására egészen megváltozott a viszonyuk (120. o.).

9. Idővel megtanult emberek helyett Istenhez fordulni a nehézségek és a szükség közepette, s amikor megtanult az emberek előtt hallgatni a problémáiról, Isten teljesen másként felelt imádságaira! Sokszor embereken keresztül segített rajta, de azt is megtapasztalta, hogy Ő emberi eszközök nélkül, akár hollók által is tud segíteni (1Kir 17,6). Gyakran panaszkodunk a gondjaink miatt, elhitetve magunkkal és másokkal, milyen szerencsétlenek is vagyunk. Ilyenkor az ördög, a Sátán iskolájába járunk Krisztus iskolája helyett. Vele is megtörtént ez egy hosszú betegség idején, ami csak akkor ért véget, amikor Dávidhoz hasonlóan megparancsolta saját lelkének: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről" (Zsolt 103,2; Károli-ford.; 127-128. o.).

10. Az imádság fontosságára is megtanította őt Isten, különösen a lelkek megmentését illetően. Gyakran tapasztalta, hogy Isten nem a hosszú, aprólékos imákat hallgatta meg, hanem a rövid fohászokat, sőt ki sem mondott vágyakat, melyek sokszor a szükségben spontán fakadtak. Az is fontos, hogy imáink összhangban legyenek az Igével és Isten akaratával (ő az Úr!), és számítsunk a meghallgatásukra. Egyik reggel későn kelt, ezért csak nagyon röviden olvasott Igét, és nem imádkozott. Napközben egyik inasa lezuhant a létráról. Ezt Isten fenyítéseként vette, megalázta magát, és buzgón imádkozott. Az inas inkább orvoshoz fordult segítségért, aki 3 hét múlva kijelentette, hogy egész életére nyomorék marad. Erre az inas elvesztette bizalmát az orvosban; újból imádkoztak, és meggyógyult (140-143. o.).

11. Saját családjában a naponta háromszori áhítat megtartását látta jónak (31. o.). Ellenezte, hogy az ifjúságot vasárnapi sportprogramokkal próbálják megnyerni vagy lekötni. Az Igét sokkal alkalmasabbnak találta erre, és jöttek is hozzájuk a fiatalok szép számmal. Úgy látta, észreveszik, hogy többet kapnak az Igéből, mint a világi vágyak követéséből (98-99. o.).

II. Tanítása

1. Bergernek sok vitája volt amiatt, hogy hitt a hívők szívbeli megtisztulásában, bűntől való megszabadulásában, tökéletességében. Ezért egyesek "bűnteleneknek" nevezték őt és követőit. Pedig csupán elhitte az olyan igéket, mint amilyeneket a következő cikkben összegyűjtöttünk. "Hogy megmaradjunk a bűnben, ahhoz nincs szükségünk Jézus Krisztus vérére. Ahhoz viszont igen, hogy a bűntől megszabaduljunk, és meg is maradjunk ebben a szabadságban. Aki a bűnben kitart, az gyalázza a kegyelem Lelkét. Pál apostol így kiált: 'Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?'" (Róm 6,2; 199. o.) "A Jelenések könyve hét gyülekezete közül kettő feddhetetlen volt. A többieknél akadtak egyes gyülekezeti tagok, akik helyes kapcsolatban voltak Istennel, ha elöljárójuk éppen feddésre szorult is. Ezért nem mentegetőzhetnek azok sem, akiknek nincs jó prédikátoruk. Az Úr Jézus eljön, mint a villámlás, akkor már senki sem tisztíthatja meg magát. És a mennyek országába semmi közönséges vagy tisztátalan be nem megy" (157. o.).

2. "Ami tökéletes, azon nincs kifogásolni való. Az emberi értelem nem képes elhinni, hogy kifogástalanok lehetünk, a törvény embere nem is hiszi ezt. Itt viszont tökéletességről olvasunk. Tehát olyasmiről, amin nincs kifogásolni való. A tökéletesség nem jelent teljes befejezést, mint pl. egy fiatal fácskánál, mely bár tökéletes és kifogástalan, de még gyarapodnia, növekednie és gyümölcsöznie kell. A kisgyermek is: ha normális, tökéletes; édesanyja, édesapja azonban nem lennének megelégedettek, ha olyan állapotban maradna. Növekednie kell" (Jak 1,16-18). Nem a tetteink által növekedhetünk, hanem az Úr szabadításának ismerete, az Ő szeretete, jósága és irgalma, a kegyelemben való megmaradás, a felkínált reménységhez való szilárd ragaszkodás által (Ef 4,13k; 167-168. o.).

3. Azon a véleményen volt, hogy mivel Krisztus kifizette minden adósságunkat, a megtérés után már nem kell ÁLLANDÓAN bűnbocsánatért könyörögnünk. Továbbra is fontos, hogy ha elbukunk (ami nem szükségszerű, de lehetséges), megvalljuk a bűnt (Jak 5,15k), és bocsánatot kérjünk érte Istentől (lásd az Úr imádságát, a Miatyánkot: Mt 6,12), de biztosak lehetünk a megbocsátásában, melyet Krisztus áldozata már biztosított, és melyet alapvetően már elnyertünk. "Igen fontos az is, hogy igehirdetésünkkel ne hajszoljuk bele Isten gyermekeit a törvény cselekedeteibe, különben visszakerülnek a sötétségbe. De ha megértik, amit Jézus tett, akkor egyszerűen rátámaszkodnak, mint ahogy újjászületésükkor a kenet megtanította őket: 'kegyelemből, kegyelemből'. Megértik, hogy Istennél minden rendben van, elég, ha megalázkodnak és hisznek az elvégzett szabadításban" (162-163. o.).

4. "Tudnunk kell, hogy semmiben nincs biztonságunk, csak abban, ha 'kitartunk az élet igéje mellett' [Fil 2,16; Csia-ford.] - és azt is, hogy jaj nekünk, ha Isten engedetleneknek talál bennünket. Engedelmességünkkel nem nyerjük el az üdvösséget, csak az egyetlen áldozaton keresztül, de engedetlenségünk által elveszünk" (170. o.). Aki szégyelli megvallani az Úr nevét, "az sajnálatra méltó ember. Hiszen az Úr eget és földet teremtett, Ő a Királyok Királya, és szíve minden ember iránt tele van szeretettel" (195. o.).

5. "A népegyházba mindenki beletartozik, akit megkereszteltek és aki konfirmált. De ezeknek egy kis töredéke ül csak vasárnap a templomban, a nagyobbik részt a kocsmában, a játékasztalnál, a moziban és színházban, a sportpályán stb. kell keresni. Ezeket, míg csak ki nem lépnek az egyházból, nem tekintik leszakadtaknak. Ez nem olyan veszélyes a népegyház számára, mint ha valaki a gyülekezetben összejövetelre jár és ott megtér, az ellopottat jóváteszi, az adót pontosan megfizeti, és úgy él, mint Isten Krisztusban adott kegyelmének bizonysága." Arrafelé, Bern körzetében különösen sok volt a liberális protestáns teológus és lelkész, akik tagadták Krisztus istenségét, és a Bibliát nem tartották Isten szavának. Mégis éppen ők támadták leghevesebben Bergert és követőit. (213kk o. Noha Berger a svájci református egyházról írt - ironikus módon nem messze Kálvin városától, Genftől -, szavai sajnos sokszor a többi népegyházra is vonatkoztathatók.)

III. Keresztény közösségének rövid története

1. Közösségük kezdetei 1909-re nyúlnak vissza, amikor Berger megalapította a Dürrgrabeni Szabad Kékkereszt Egyesületet, amely 1914-től Evangéliumi Testvérgyülekezet (Evangelischer Brüderverein) néven működött. Mozgalmuk Németországra is kiterjedt. Berger halála után fia, Max Graf lett az elnök, de 1967-ben a mozgalom két ágra szakadt. A nyitottabb ág Szabad Missziós Gyülekezetek Szövetsége (Vereinigung Freier Missionsgemeinden) néven működött tovább, míg a konzervatívabbak a 100 éves évfordulón, 2009. júl. 4-én a Gyülekezet Krisztusért (Gemeinde für Christus) nevet választották maguknak (ez a bekezdés egy német Wikipédia-cikkre és annak angol fordítására épül).

 

Hargitai Róbert (www.hivo.hu), 2005.05-2006.08. --------------------------------------------------------------------------------------------

 Bunyon élete

Igen szegény, nagy valószínűséggel cigány családban^[1], egy vándor üstfoltozó fiaként született. Keveset (2-4 évet) járt iskolába. Apja mesterségét követve üstfoltozó lett, majd 1644–1647 között a parlamenti hadseregben szolgált, amely I. Károly király ellen harcolt. 1649-ben feleségül vett egy jámbor fiatal nőt, akinek hozománya csupán két könyv volt: Arthur Dent-től a Plain Man's Pathway to Heaven (Az ember útja a mennybe) és Lewis Bayly-től a Practice of Piety (A kegyesség gyakorlása). Ennek a két könyvnek a hatására fordult a vallásos élet felé. Két lánya született, az egyik vakon. 1655-ig, felesége haláláig Elstowban élt, majd Bedfordba költözött. 1659-ben újból megnősült; ebből a házasságából egy lánya és egy fia született.

Grace Abounding (Bővölködő kegyelem) című önéletrajzi könyvében Bunyan úgy ábrázolja önmagát, mint aki fiatalkorában kárhozott életet élt; arra azonban nincs bizonyíték, hogy rosszabb lett volna az átlagnál. Konkrétan világiasságát említi, illetve azt, hogy szeretett táncolni és harangozni. Ahogy fokozatosan tudatára ébredt, hogy mennyire nem a Biblia szerint él, elkezdte megfigyelni a kegyesség hiányát és a világiasságot és ráébredt az innen eredő veszélyekre. Különös kíváncsisággal fordult a megbocsáthatatlan bűn felé, abban a hitben, hogy ő maga is elkövette. Folyamatosan sürgető hangokat hallott és félelmetes látomások kínozták. Hosszas szellemi gyötrődés után kilábalt ebből az állapotból, megtért, és lelkes és tántoríthatatlan hívővé vált. 1653-ban bemerítkezett a Great Ouse folyóba és a baptista egyház tagjává vált. 1655-ben kezdett el prédikálni és ebben kezdettől fogva sikeres volt, de folytatta üstfoltozó mesterségét is.

Bunyan teljesen szembefordult a kvékerek tanításaival és 1656–1657 között több írásos vitába bocsátkozott vezetőikkel. Első támadása a kvéker hit ellen a Some Gospel Truths Opened című műve volt. A kvéker válasz Edward Burroughtól érkezett: The True Faith of the Gospel of Peace. Bunyan viszontválasza Burrough pamfletjére a A Vindication of Some Gospel Truths Opened volt, amelyre Burrough a Truth (the Strongest of All) Witnessed Forth-ot adta ki.

1658-ban Bunyant megvádolták engedély nélküli prédikálással. Ennek ellenére tovább folytatta az igehirdetést és csak 1660 novemberében börtönözték be, mivel megszegte azt a rendeletet, hogy a nyilvános istentiszteleteken az anglikán egyház liturgiáját kell olvasni. Először három hónapra ítélték, de mivel nem volt hajlandó elállni a prédikálástól, a büntetése 12 évre hosszabbodott. Ebben az időben fejezte be A zarándok útja című allegorikus regényét. Közben megtanulta a paszománykészítést, hogy a családját anyagilag tudja támogatni. 1672 januárjában szabadult, amikor II. Károly angol király kiadta a vallási türelemről szóló királyi rendeletét, amelyben a disszentereknek megengedte magánösszejövetelek tartását. Ebben a hónapban a bedfordi gyülekezet lelkipásztora lett. 1675 márciusában ismét bebörtönözték prédikálásért (mivel II. Károly visszavonta a vallási türelemről szóló rendeletet), ezúttal a bedfordi városi börtönbe került az Ouse folyó kőhídja mellett. Népszerűsége következtében hat hónap múlva kiszabadult és többet nem is tartóztatták le.

Londonba utazva megfázott és ennek következtében halt meg egy barátja házában, Snow Hillben. A sírja Londonban, a Bunhill Fields temetőben található.

Munkássága [szerkesztés]

Bunyan két részletben írta A zarándok útja című könyvét, az első rész 1678-ban jelent meg Londonban, a második pedig 1684-ben. Valószínűleg az első bebörtönzése idején kezdte el a munkát és a második bebörtönzés alatt fejezte be. A két rész együtt először 1728-ban jelent meg. Egy tévesen Bunyannak tulajdonított harmadik részt 1693-ban adtak ki, és 1852-ben nyomták újra. A teljes cím The Pilgrim's Progress from This World to That Which Is to Come (A zarándok útja a jelenvaló világból az eljövendőbe).

A zarándok útja az egyik legszélesebb körben ismert allegória, és több mint 400 nyelvre fordították le. A protestáns misszionáriusok általában a Biblia után közvetlenül másodikként ezt fordították le. A könyv jeleneteit a templomok üvegablakain ábrázolták, átírták gyermekek számára, kiadták képes változatát, megjelent Braille-írással is.

Bunyan két másik sikeres műve az 1680-ban megjelent The Life and Death of Mr. Badman (Rosszember úr élete és halála) képzeletbeli életrajz, illetve 1682-ből a The Holy War (A szent háború), amelyben allegorikus módon beszéli el a keresztény ember harcát a bűn, a világ és az ördög ellen. Az 1666-ban megjelent Grace Abounding to the chief of sinners (Bővölködő kegyelem a bűnösök közül elsőnek), amely Bunyan belső életét és elhivatását tárja fel, a szellemi önéletrajz klasszikus példája. Saját szellemi útjának ábrázolásában az a szándék vezette, hogy a kegyelem keresztény felfogását dicsőítse és segítsen azoknak, akik hozzá hasonló tapasztalatokon mennek keresztül. Ezek a művek több kiadást értek meg.

Bunyan népszerű prédikátor és termékeny író volt, írásai többnyire kibővített prédikációk.

Nem volt tanult ember, de a Szentírást alaposan ismerte. Nagy hatással volt rá Luther Márton magyarázata a Galatákhoz írt levélhez, amely 1575-ben jelent meg angol fordításban, és amelyről Bunyan azt tartotta, hogy fontos könyv a kísértések között vergődő ember számára.

Nem sokkal azelőtt, hogy végleg szabadon engedték volna a börtönből, Bunyan összetűzésbe keveredett Kiffinnel, Danversszel, Deune-nal, Paullal és másokkal. 1673-ban kiadta Differences in Judgement about Water-Baptism no Bar to Communion („A különbségek a vízkeresztség megítélésében nem jelenthetnek akadályt az Úrvacsorából való részesülésben”) című értekezését, melyben kifejtette álláspontját, hogy „a Krisztus Egyházának nincs joga megtagadni az Úrvacsorát attól a kereszténytől, aki láthatóan hithű, aki az Istentől kapott világosságának megfelelően él.” Annak ellenére, hogy úgy tartotta, „a víz általi keresztelést Isten rendelte el”, nem volt hajlandó „bálványozni a gyakorlatot”, ahogy hite szerint azok tették, akik képesek voltak hithű keresztényeket kiközösíteni, csak mert azok nem részesültek vízkeresztségben.

Kiffin és Paul Serious Reflections („Komoly ellenvetések”, London, 1673) című művükben válaszoltak, és amellett érveltek, hogy az úrvacsorát a megkeresztelt híveknek kell fenntartani. Henry Danvers is egyetértett velük Treatise of Baptism („Értekezés a vízkeresztségről”, London, 1673 vagy 1674) című írásában. A vita odáig fajult, hogy az úgynevezett partikuláris baptisták (akik magukévá tették Kálvin tanítását arról, hogy az üdvösség nem mindenkié, csak a kiválasztottaké) lezáratlanul hagyták a kérdését, hogy részesülhet-e az Úrvacsorából vízzel meg nem keresztelt hívő. Bunyan egyháza befogadta a gyermekkeresztelést vallókat is, és utóbb maga is átvette a gyermekkeresztelés gyakorlatát, az egyházkormányzást tekintve pedig kongregacionalista rendszerben működött a gyülekezetek közötti együttműködés.

Bunyan elsősorban A zarándok útja című könyvéről ismert, amely valószínűleg a legolvasottabb angol nyelvű könyv. A mű értéke az érdekfeszítő cselekmény, melynek során az író olyan jellemeket alkotott, és olyan összeütközéseket és jeleneteket írt le, amelyekben olvasói magukra ismerhettek. Stílusában gyengéd humor váltakozik szívszorító ékesszólással, mindez a szólásokban gazdag, tiszta angol nyelv alapjain. Macaulay szerint „A 17. század végi Angliában összesen két elme akadt, amely kiemelkedő mértékben bírt a képzelőerő képességével. Az egyik ilyen elme alkotta Az elveszett paradicsomot, a másik A zarándok útját.” Bunyan körülbelül 60 könyvet és értekezést írt, ezek közül a második legnépszerűbb A szent háború.

 

 

 

2009.08.25.

Üdvözöllek Benneteket!

 

Szeretnék Nektek idézni Juan Carlos Ortiz-tól. Vegyétek szeretettel.

 

"Az evangélium az Isten országáról szóló híradás. Úgy mutatja be nekünk Jézust, mint Királyt., mint Úrat, mint legfőbb tekintélyt. Ő a középpont.

Egy idő óta azonban hirdetnek egy másik evangéliumot, amelyben az ember áll a középpontban. Úgy mondják:"Emberek! Ha el akarjátok fogadni Jézust...."  Láthatjuk, hogy már itt találkozhatunk a problémával, hiszen mégiscsak Jézus az, aki elfogad minket és nem fordítva.

Sok evangélista ezt mondja:" Lásd meg, hogyan kopogtat Jézus a szíved ajtaján. Nyisd meg Neki kérlek! Nem látod-e, amint ott áll kint a téli hidegben? Szegény Jézus! Nyiss ajtót Neki!"Sokan, akik ezt hallják, tényleg arra gondolnak, hogy ők szívességet tesznek azzal Jézusnak, ha megtérnek.

Azt mondjuk az embereknek: "Ha befogadjátok Jézust, akkor örömötök, egészségetek, békességetek lesz. Adjatok Jézusnak 10 forintot, huszat kaptok vissza!" Mindig az emberi érdekekről beszélünk. Jézus értem Megváltó, értem orvos, értem visszajövő Kiráy. Az Evangélium középpontjába az Én-t állítottuk.

 Összejöveteleink is nem a legmesszebbmenően az emberre irányulnak? Sok lelkész az istentisztelet kialakításakor nem többet gondol-e az emberre, mint Istenre? Az első ének alatt áll az egész gyülekezet, a másodiknál viszont leül, hiszen az éneklés alatt kifáradnak. Utána énekelnek egy kis duettet, hogy egy kis változatosságot vigyünk bele, majd mindig valami mást csinálunk és mindezt beszorítjuk egyetlen órába, nehogy megunják az emberek. Hol marad hát itt Jézus, az Úr."

Folytatás következik.

Isten áldjon Benneteket

 

Gábor testvér

-------------------------------------------------------------------------------------------- 

 

2009.08.26.

Itt a folytatás.

Legyen áldássá számotokra.

Imádságaink is embervonatkozásúak: Áldd meg Uram a házam népét, rokonságomat, tehenemet Jézus Nevében! Ámen! Egy ilyen imádságot sokkal inkább magunkért mondunk, mint Jézusért. Eközben helyes szavakat használunk, csakhogy ellenkező értelemben, ezzel aztán magunkat csaljuk meg.

            A mi evangéliumunk hasonlít Aladdin csodalámpájához. Megdörzsöljük, és azt gondoljuk, hogy megkapunk mindent, amit csak kívánunk. Nem csoda, hogy Marx Károly a vallást a népek ópiumának mondta. Lehet, hogy igaza is volt. Tudta, hogy a vallás sokszor a menekülés útja az emberek számára.

            Pedig Jézus nem kábítószer. Ő Úr! Ha Jézushoz mész és kiszolgáltatod magadat, akkor teljesíteni kell a követeléseit is, ha Ő, mint Úr szól hozzád.

            Ha a rendőrség, vagy a hatóság fenyegetné lelki vezetőinket, amint akkor az apostolokkal történt, kicsoda ne próbálna így imádkozni: ”Ó Atyánk, könyörülj rajtunk! Segíts meg bennünket Urunk! Légy kegyelmes Péterhez és Jánoshoz! Ne engedd, hogy a katonák ártsanak nekik! Mutass nekünk valami kiutat! Kímélj meg a szenvedésektől! Lásd meg, hogyan bánnak ezek velünk!” MINEKÜNK, MINKET, ENGEM… De az Ap.Csel. 4-ben egészen másképp imádkoztak. „Ezt hallván mindnyájan egy szívvel, lélekkel felemelték szavukat Istenhez és így imádkoztak: Urunk! Te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. Te mondtad a mi atyánknak, Dávidnak a te szolgádnak szavával a Szentlélek által: Miért zúgolódnak a pogányok és gondolnak hiábavalóságot a népek? Felkeltek a föld királyai és a fejedelmek összefogtak az Úr ellen és az Ő Krisztusa ellen. Mert valóban összefogtak Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével e városban a Te szent Fiad, Jézus ellen, aki Te felkentél, hogy véghezvigyék mindazt, amiről a Te kezed és tanácsod eleve elvégezte, hogy megtörténjék. Most azért Urunk tekints az ő fenyegetéseikre és add meg a Te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék a Te Igédet. Nyújtsd ki kezed, hogy gyógyítások, jelek és csodák történjenek a Te szent Fiadnak, Jézusnak neve által. Amint így könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összegyűltek és megteltek mindnyájan szentlélekkel és az Isten igéjét bátorsággal, hirdették.” /Ap.Csel. 4, 28-31/

            Nem csoda! Hogyan lehetett volna másként egy ilyen imára, amely teljesen Istent tette a középpontba.

            Nem a valóság ellen akarok itt beszélni, hanem sokkal inkább egy nagy problémáról szólni, amely a hívők között mutatkozik: a belső beállítottságunkról. Nem elegendő, ha más szavakat és más kifejezéseket használunk. Istennek egész gondolkozásmódunkat alaposan meg kell tisztítania. Más mértéket kell kapnunk. A középkor emberéhez hasonlítunk, akik a földet tekintették a világmindenség középpontjának. Tévedtek. De tévedünk mi is, amikor úgy viselkedünk, mintha mi volnánk a mindenség középpontja és Istennek és Jézus Krisztusnak és az angyaloknak kellene mikörülöttünk forogniuk, a Mennyet értünk teremtették volna és minden csak a mi hasznunkra lenne.

            Nekünk kell megtalálnunk a középpontot, különben magunkat csaljuk meg. Isten a középpont, Ő a Nap, mi pedig körülötte forgunk.

            De igen nehéz megváltoznunk, hiszen az evangélizáció után is az ember áll törekvésünk középpontjában. Jól emlékszem még, hogyan mondták nekünk kiképzésünk során: ”Testvérek! Gondoljatok az elveszett lelkekre! Azok a romlásuk felé rohannak. Minden percben ennyi meg ennyi ember megy a pokolba. Nem éreztek irántuk semmi irgalmat?” Mi pedig sírtunk és azt mondtuk: „Szegény emberek, menjünk és mentsük meg őket!” És így mentünk ki. Nem Jézusért, hanem az elveszett lelkekért.

            Pedig tényleg úgy látszik, mintha ez lenne a helyes, de ez így fonák dolog, ha az indítóoka nem mindenekelőtt és elsősorban Krisztus. Mi nem az elveszett lelkeknek prédikálunk, mivel azok el vannak veszve. Isten országa építésében segédkezünk, mivel Isten parancsolta ezt így nekünk: márpedig Ő az Úr!

            Én ezt a mi modern evangéliumunkat nevezem az 5. evangéliumnak. Meg volt eddig a Máté, Márk, Lukács, János, ezek után pedig lett az evangéliumok evangéliuma. Ez utóbbi olyan versekből tevődik össze, amiket a többiből vettünk ki innen-onnan. Azok a versek ezek, amelyek ígérnek nekünk valamit. Közben elfeledkezünk azokról a versekről, amelyek Jézus Krisztus követelményeivel állítanak szembe bennünket. Ki hatalmazott fel minket erre, hogy Jézusnak csak az egyik oldalát fogadjuk el? Mi nem oszthatjuk fel Jézust, hogy csak azt vegyük el belőle, ami leginkább tetszik. Olyanok leszünk, mint a gyerekek, akiknek lekváros kenyeret adnak: lenyalják a lekvárt, a kenyeret pedig visszaadják. Jézus az élet kenyere, a Mennyet pedig hasonlíthatjuk a kenyérre kent édességhez. Nekünk kell a kenyér is!

            Amikor Péter befejezte pünkösdi prédikációját, nyilvánvalóvá tette: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” /Ap.Csel. 2,36/ Ez volt a témája. Amikor világossá vált az emberek előtt, hogy Jézus valóban Úr, „mintha szíven találták volna őket”/37.vers/ és megrendültek. „Mit cselekedünk Atyámfiai?” – kérdezték. A felelet: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára ás veszitek a Szentlélek ajándékát.” /38.vers/

            Ki ne ismerné ezt az igét: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” /Lukács 12,32/ De hogyan állunk a következő verssel: ”Adjátok el, amitek van és osszátok szét alamizsnaként.” Erről persze már nem szívesen hallunk. Ez nincsen benne az „ötödik evangélium”-ban.

            Jézus azt parancsolja nekünk, hogy ne öljünk, szeressük felebarátainkat, ne csüngjünk a vagyonon, hanem legyünk adakozók.

Kinek van joga arra, hogy eldöntse, melyik parancs kötelező és melyik nem kötelező?

 

 

Folyt. köv.

Isten áldjon

 

Gábor tetsvér

-------------------------------------------------------------------------------------------

 2009.08.28.

 

Isten hozott!

 

Folytatás.....

 

2. Az evangélium Isten Országáról

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan énhozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én alázatos szívű vagyok és megnyugvást találtok.” /Máté 11,28-29/

Az első két verset szívesen hallgatjuk. Ellenben Jézusnak az a felhívása, hogy ”az én igámat vegyétek magatokra” nem népszerű.

A megváltás nem csupán a terhektől és problémáktól való szabadulást jelenti. A bűn igájától megszabadultál, de helyébe egy másik iga lépett, Jézus igája. Ő megszabadít téged a régi terhedtől, hogy bevigyen Országába. Most a Királynak élsz és nem önmagadnak.

Amit az 5. evangéliumnak neveztem az azokból a versekből tevődik össze, amiket a Bibliánkban aláhúzkodunk és kiragadunk. De ha a teljes evangéliumot akarod olvasni, akkor kezdd el újból elölről és ragadd meg mindazokat az igéket, amiket nem húztál alá. Akkor megtalálod az igazságot, amit eddig nem vettél figyelembe.

Az Ószövetségben Jézus, mint eljövendő Megváltó és Úr van bemutatva. Nagyobb Ő, mint Mózes, Dávid és az angyalok. Dávid így nevezte Őt: „Az én Uram.” /Zsolt 110,1/

Amikor Jézus embereket hívott a követesére, az nem kérés formájában történt, hanem, felszólításként. Így volt ez Zákeusnál. Neki kellett eldöntenie, mit tegyen ezzel a felszólítással: engedelmeskedjék, vagy nem. Az engedelmesség annak elismerését jelenti, hogy Jézus az Úr. Zákeus úgy döntött, hogy engedelmeskedik. Lejött a fáról és megvendégelte Jézust és a tanítványokat. Senki sem tárta fel előtte Isten üdvtervét és mégis üdvözült. Mikor történt ez? Mikor engedelmeskedett az Úrnak.

Ugyanez történt Máténál, az adószedőnél. Jézus ezt mondta neki: Kövess engem! Ez parancs volt. Máténak kellett döntenie. Az evangélium így szól: Térj meg és higgy! Vagy teszed, vagy nem!

A gazdag ifjúnál sem volt ez másként. Ő azt kérdezte: Jó Mester! Mit kell tennem, hogy az örök életet elnyerjem? /Lukács 18,18/ Ő már mindent kipróbált. Jézus szólt: Még egy fogyatkozás van benned. Add el minden vagyonodat és jöjj, kövess engem! /22. vers /

A fiatalember szomorúan ment haza. Mit tettünk volna mi? Valószínűleg utánaszaladtunk volna és rábeszéltük volna: Barátom, ne vedd ezt olyan tragikusan. Gyere csak nyugodtan velünk, majd kitalálunk valami megoldást…

Ez azt jelentette volna, hogy bár követte volna Jézust, de csak a saját feltételei mellett. Bár Jézus szerette őt, mégis hagyta elmenni. Ha az Úr megerőtlenítette volna a feltételét, az a fiú sohasem szabadult volna meg önmagától.

Jézus mást úgy szólított fel, hogy kövesse őt azonnal. Ez így felelt: „Engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem atyámat.” /Lukács 9,59/ Nem – felelte Jézus -másoknak kell arról gondoskodniuk. Ő fontosabb volt, mint egy meghalt apa, vagy bárki más. Ez az ember beleegyezett ugyan, hogy kövesse Jézust, de „engedd meg nekem, hogy előbb….” Ez is olyan valaki volt, aki Jézust a saját elképzelése szerint akarta követni. Jézus erre is nemet mondott. Jézus megengedhette volna, hogy előbb eltemethesse az apját, de itt alapvető kérdésről volt szó.

Azzal nem vagyunk megmentve, ha bizonyos tanítással, vagy hitvallással egyetértünk. Akkor üdvözülünk, ha megtesszük, amit Jézus kíván. Jézus csak annyit mond: Kövess engem!

A megtérésre való felhívás parancs. Isten azt akarja, hogy mindnyájan üdvözüljünk, mert mindnyájan vétkeztünk. Ezért parancsolja a megtérést. Ha ez nem történik meg, akkor Istennel szemben engedetlenek vagyunk. Ezért jutnak ítéletre azok, akik nem bánták meg bűneiket. Nem így lenne ez akkor, ha csupán valami meghívásról lenne szó. TÉRJ MEG! EZ NEM HÍVOGATÁS, HANEM PARANCS!

Ha Jézus a gazdag ifjút vagyona eladása nélkül fogadta volna be a követésébe, akkor egy elkényeztetett tanítvány lett volna a kíséretében. Valahányszor Jézus azt parancsolta volna neki, hogy tegyen meg valamit, ez az ember gondolkodott volna rajta: megtegyem, vagy ne? A gyülekezetekben vannak ilyen hívők, mert az ötödik evangéliumnál tartanak.

Megtérni azt jelenti, hogy alárendeljük életünket Krisztusnak. Lehet, hogy sok teológiai fogalom nem világos előtted, de azt biztos érted, mit jelent alárendelni magadat Istennek. A Menny polgára leszel. Az Úr az Ő oltalmába vesz.

Mit jelent, amikor a „Mi Atyánk”- ban ezt mondjuk: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben úgy a földön is.” Azt jelenti, hogy nekem le kell lépnem az életem trónjáról, hogy ezt a helyet Jézus foglalhassa el.