Úton Krisztussal
Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Fórum: https://irgalom.fboard.de/
Kecskeméti István
Ki annyi jót tett járva-kelve,
A bűnös embert úgy szerette,
Hogy trónusát elhagyva érte,
E földi kínnal elcserélte.
Kiben bűn nem találtatott,
Kiben az egy Isten lakott:
Lelkét az Őr kezébe adta,
És lett a bűnök áldozatja.
“Elvégeztetett!”
Kik felfeszíték a keresztre,
Látták, hogy szíve vért ereszte,
És megnyugodva elmenének,
Örülve a bűn győzelmének,
Hívén, hogy Ő legyőzetett,
Hogy elveszté az életet.
Nem tudva még, hogy van hatalma:
Letenni azt, és felvenni újra.
“Elvégeztetett!”
Kik a Messiást benne látták,
Kik a mennyek országát várták,
Miként a vert nyáj, szétfutának,
Leverve őket a kétség, bánat,
Bolyongtak szerte, szótlanul:
“A Mestert elhagyá az Úr! Ki hatalmas volt szóban, tettben,
Ím elvérzett már a kereszten.”
“Elvégeztetett!”
Isten, s embertől elhagyottan, Ott csüng az Úr Krisztus halottan.
Néhányan sírnak csak fölötte,
Gúny és szitok hangzik körötte:
“A népámító elesett.
A nagy harc elvégeztetett!
Kereszten a ‘zsidók királya’
Ím, így végződött el munkája!”
“Elvégeztetett!”
Igen, a váltság műve teljes,
Az Isten irgalmas, kegyelmes.
Ő egy Fiát halálra adta,
Hogy mi ne jussunk a kárhozatra.
Meghalt, de el nem rothadott!
Az Úr Krisztus feltámadott!
Legyőzve bűn, s halál hatalma:
Miénk az Úr örök irgalma!
--------------------------------------------------------------------------------
Kecskeméti István:
Hazug, álnok, rút, földi világra borult?
Láttad-e a szörnyű golgothai képet:
S e bűnös világért egy életet adott... Láttad-e Őt: Krisztust, aki föltámadott!?
Megáldott-e az ég csodás, nagy kegyelme,
Láttad-e korbáccsal Őt véresre verve?
Mint szánja a gyarló, vak embertömeget,
Mely zúgta szerte a bűnt: a 'feszítsd meg'-et.
Láttad-e e világ diadalmámorát?...
A nehéz keresztet... s a töviskoronát,
Mit egy bűnös világ durva keze rakott
A Krisztus fejére, aki föltámadott!
Várod-e Őt testvér? Vagy óh! nem hiszel benne,
Hogy Jézus nincsen ott lent a sírüregben?
Menj el a lásd meg, hogy nyitott a sir szája,
Ahol a hitetlent égi angyal várja,
Ki áldó kezével rámutat a kőre...
Nem kérdi, miért mégy, tudja ő előre.
Érzi, hogy a lelked vérzik és elhagyott,
Megvigasztal, mondván: 'Nincs itt! Feltámadott!'
Testvér! Ki láttad Őt keresztre szegezve,
Mért nem tudsz hinni ma, vagy remélni Benne?
Az élet-utakon lábad mér tántorog?
Hiszen Ő létezik, mondják a vándorok.
Ott van Ő szüntelen jó utakon veled,
Meglátod, csak keresd, vesd Rá lelki szemed.
A Benne bízóknak új életet adott
A mély sziklasírból mikor föltámadott.
Juhász Gyula:
Utolsó imádság
Jó Jézusom, ki bús gyermekkoromban
Gyakran szálltál szívembe, merre mentél
Hogy nem lelek e szörnyű fájdalomban
Egyebet a meddő, mély gyötrelemnél?
Hisz a világnak minden tájain
Most Téged várnak és Benned remélnek,
A csodálatos földi születésnek
Meleg és fénylő ünnepnapjain,
S ha egyszer mégis a vén, nagy gyereknek
Szívébe szállnál újra, égi gyermek,
De nem vagyok méltó erre, nem.
Legyen mindenki boldog, aki él itt,
S halálra fáradt lelkem szenvedésit
Írd mind az ő javukra, Istenem!
Ady Endre:
Imádság úrvacsora előtt
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy nem kell ám fenékig inni
S kelyhed szent borából elég
Egy korty: hinni.
Add nekem azt a szent hitet,
Istenem,
Hogy holnapig, óh, nem tovább, nem,
Birom még bátor életem,
Ámen, ámen.
Szikratávírat
(Juhász Gyula)
Testvérek! Emberek!
Közös veszélyben fogjatok kezet!
Bajtársak! Szenvedők!
Boruljatok le a Jóság elott!
Bukottak! Győzöttek!
Az igazságban egyesüljetek!
Hívők! kételkedők!
Az ember vérzik: szeressétek Őt!
Harcosok! Álmodók!
Mindnyájatokban egy bús szív dobog!
Testvérek! Emberek!
Ne öljetek már! Ölelkezzetek!
URAM, CSAK EGY VAGYOK…
(Haraszti Sándor)
Uram, csak egy vagyok a sok között,
Ki bár rongyos ruhába öltözött,
Vendégeid sorába híva lenni,
Királyi nagy menyegzõdre menni,
Szegényen bár, de úgy szeretne!
Mégis talán, ha meglehetne...
Rongyos ruhámra félve, hogyha még
Tekintni olykor elfelejtenék,
Azért elõttem mégis ott lebeg
Aranytermed, s a szívem úgy remeg!
Aranytermed, s az én ruhám, és
Ajkamra félve jön könyörgés:
Nem az elsõ helyre ülnék, Uram.
A meghívottak mellett boldogan
Húzódnék félre, félre, messzire:
A díszes asztalnak legvégire;
Szívem mélyén azért repesve!
Uram, talán ha meglehetne...
Uram, nem kellenének drága ételek:
Nem tennék úgy én, mint az emberek,
Akik jólétre jutnak: erre már
Kívánságuk felhõkben egyre jár.
Ily ember morzsát is ehetne!
Uram, talán így meglehetne...
Uram, tudom, sok minden útban áll;
Azért szívem mégis remélve vár...
Kegyelmednek sugára végre tán
Dicsõn csillogva irányulna rám.
Boldoggá engem ez tehetne.
Uram, óh, bárcsak így lehetne...
AGGÓDÓ SZÍV
(Dévényi Erika)
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül című könyvét felhasználva)
Az aggodalom olyan, mint a hintaszék
Csak indulsz, de az út végére sosem érsz
S míg a hintaszékben legalább tiéd a nyugalom
Addig békéd elvész, szorítja az aggodalom
Hiába félted a gyermeked, hogy rossz útra lép
Nem aggodalmad óvja az útkereszteződést
Remegő kézzel engeded el az útrakelőt
Pedig nem a félelmed mi megvédi őt
Aggódva nézed a viharfelhőket
Pedig az nem védi meg óvó tetődet
Hiába kerülöd így az ördög tüzét
Az aggodalom nem olt, csak belűről tép
Az aggodalom szilánkjai összerakódnak
A ma terhével egységet alkotnak
S kész lesz egy olyan hatalmas teher
Amelyet szíved már nem bírhat el
Nem tudod mit hoz a jövő, mi az, mit kapsz
Hisz emberi léted erre nem adhat választ
S ha aggódsz, mert azt féled, rossz lesz élted
Csak azért lehet, mert kevés a hited
Legyen előtted Péter példája
Az aggodalom őt is megtalálta
Amint a vízen hitét kezdte feledni
Tanító példaként elkezdett süllyedni
Isten igéje válaszol neked
Megnyugtat téged, ha hűen figyeled
Azt mondja ne aggódj a holnapért
A holnap majd aggódik magáért
Az égi madarak sem vetnek, aratnak
Mégis az Úr kegyelmében laknak
A mezei liliomok sem varrnak ruhákat
Az Úr akaratából mégis pompáznak
Ne akarj már akkor átkelni a hídon
Amikor még nem is tudsz a folyóról
S ha már látod a folyót, akkor se félj
Isten szárnyakat adna, ha leesnél
Hited legyen ernyő, de ne te döntsd el
Hogy esőtől vagy naptól védjen
Isten teremtette az esőt és a napot
Áldásként adja neked mit alkotott
Életünk minden holnapja előbb Istennel találkozik
Tudd, hogy az Úr szeret téged, ne aggódjon a szív
Hidd, hogy az utadat mindig a béke vigyázza
Melyen a pásztor elöl megy, s a bárányok utána
Túrmezei Erzsébet
Olyan jó élni Isten műhelyében,
ott formáltatni hűséges kezében
kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
szerető, szelíd, szent simogatással.
Látni, hogy íme szobrok száza készül,
néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.
Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam,
akaratjára soha nem hajoltam,
dacos énemről lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most sem késő.
Csodálni Őt, amint szeretve fárad,
amint nem sajnál drága életárat
odaadni, értem és odaadni másért:
egy megtörésért, hozzáfordulásért.
Csodálni Őt, ki annyi büszke lelket
szeretetével örök rabul ejtett.
Sziklatömböket döntött le a porba,
hogy átformálja szépséges szoborba.
Igen, csodálom Őt. Csak Őt csodálom.
Vas István
Éjszaka, hogy meg ne lássák.
Elvégre nem akárki volt.
Főember a zsidók között.
De Nikodémusz nem ügyeskedő ész,
Okosságtól korlátolt értelem:
Tudta, hogy csak Istentől jöhet
Az új tanító. Hallani akarta.
Tanulni tőle ment éjszaka hozzá.
De nem tudta, hová tegye,
Hogy aki meg nem születik ujonnan,
Isten országát nem láthatja meg.
„Hogyan szülessen az ember, ha vén?
Anyjának méhébe másodszor is
Bejuthat-e, újjászületni onnan?”
És kóválygott a feje a szavaktól.
Hogy test az, ami testtől született,
De ami a lélektől, lélek az,
És szél fú, ahová akar, zúgását
Hallod, de nem tudod, honnan hová,
S ahogy a pusztában Mózes a kígyót
Bottá emelte, az ember fiának
Emeltetnie úgy kell fölfelé,
És mindezt szeretetből – a Fiú
Nem kárhoztatni jött el a világot,
De megtartani.
A látogató
Felelt-e rá? Néhányszor bizonyára
Közbeszólt, mert bátor elme volt,
Csak öreg már s nem látta be, mi szükség
Víztől és lélektől újjászületni.
De nem jegyezték föl a szavait,
Nincs nyoma, hogyan lépett ki az éjbe:
Nem érdekelte őket Nikodémusz.
De felbukkan megint egy pillanatra
A főemberek között,
Mielőtt megindul a hajtás.
Nem jegyezték föl, csak egy mondatát:
„A mi törvényünk kárhoztatja-e
Az embert, ha meg nem hallgatja őt,
Kitudni, mit cselekszik?”
De kifizették: „Csak tudakozódj,
Támadt-e próféta Galieából?”
Leszavazták őt, aztán hazementek.
És aztán a történet folyt tovább,
Ahogy kellett, és megmaradt a holttest,
És titkon eljött, aki éjszaka
Járt Jézusnál, és mirhát, aloét
Hozott magával, holtaknak valót,
S eltűnt, nem kérdezték, honnan hová:
Nem érdekelte őket Nikodémusz.
És aztán folyt a történet tovább.
Túrmezei Erzsébet
" Te nemcsak olyan forrás vagy, amelyik engedi magát megtalálni. Te az a forrás vagy, amelyik maga indul el megkeresni a szomjazókat." Sören Kierkegaard
Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.
Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!
Milyen felfoghatatlan, ahogy elindulsz megkeresni őket, ahogy szüntelen útban vagy feléjük, meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!
Boldog akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted,
nem szomjazik soha többé, és belsejéből szeretet, öröm, irgalom, jóság: élő víz fakad.
Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!
BOLDOG VAGYOK - Máté 5:2-12
(Losonczi Léna)
Boldog vagyok, mert szememet
fel, a hegyekre emelem,
lábadnál hallva tanításod,
édes Megváltóm, Mesterem.
------------------
Boldog vagyok, mert szegény lelkem
Általad gazdag lehetett,
boldog, ha bűnöm miatt sírok,
mert vigasztalást nyerhetek.
Boldog vagyok, ha a szívemben
alázat, csend és béke van,
boldog, ha embertársaimhoz
mindig szelíden szól szavam.
Boldog vagyok, mert szent Igédre
lelkem naponta éhezik,
s az igazságra szomjazó mind
– tudom – megelégíttetik.
Boldog vagyok, ha megbocsátok,
mert én is irgalmat nyerek,
boldog, mert megtisztított szívvel
meglátom majd Istenemet.
Boldog vagyok, mert megváltottként
békességre igyekezem,
és Jézus Krisztus érdeméért
gyermekének neveztetem.
Boldog vagyok, ha Őérette
háborúságot szenvedek,
ha kicsúfolnak és megvetnek
a hitemért az emberek.
Boldog vagyok, ha szidalmaznak,
ha gonoszt szólnak ellenem,
mert tudom – Jézus megígérte –,
a mennyországban lesz helyem.
---------------------
Boldog vagyok, ujjong a lelkem,
mert a jutalmam végtelen,
bőséges lesz ott fenn a mennyben,
hol dicsérhetem Istenem!
LEHETETLEN
(Bódás János)
Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!
Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.
S miattad dúlhat itt a gazság,
Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,
Hagyod, hadd rohanjon vesztébe
Dühödt őrültként a világ.
Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;
Se szó, se vér, se könny, se jaj,
Se ész, se fegyver nem segít már,
Se ezer nábob, se arany...
Legyen mi lesz... ha ég az erdő,
Ki oltja el, s mit ér a gát,
Ha a tenger kilép medréből,
S őrültként dobálja magát?
Lehetetlen, - hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli
A világ, - szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni.
Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,
S tapló van melleden belül.
És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!
Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól. a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy a tengerbe lép a hegy!
Szeretet lesz a gyűlöletből,
A büszke megalázkodik,
A kapzsi ingét odaadja
S a káromló imádkozik!
Vizen játhatsz, tüzön mehetsz át,
Ha hiszel! - s mindez nem mese,
Példák beszélnek, nézd, körülvesz
A "bizonyságok fellege"!
Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd
Le csüggedt-fáradtan fejed,
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet...
Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,
Könyörgés, - semmi nem segít:
De megmentheti a világot
A legnagyobb erő: A HIT!
VALAMIT NEM ÉRTEK
(Bódás János)
Régóta ismerlek már Istenem,
S egyre halkulnak bennem a "miért"-ek.
De homályos elmém bárhogy derül is,
valamit most sem értek.
Tudom, szereted minden művedet,
mert minden műved nagyszerű, remek.
Szereted a virágot, hisz színében
a mennynek színei tündökölnek.
Szereted a csillagot: tiszta, fényes.
A követ is: ház lesz, véd, menhelyet, ád;
a harmatot, a forrást: makulátlan,
s mert szótlanul terem, a füvet, s a fát.
Az állatot, mert törvényed szerint él,
s mint az ember, testvérbe nem harap;
a szitakötöt, fecskét sast, galambot,
méhet és minden zümmögő bogarat,
Mik a szivárvány száz színét ragyogják,
s himporuk, pelyhük, tolluk lágy, puha;
szereted a gyermeket, mert arcán
az ártatlanság égi mosolya.
Szép minden műved, hát hogyne szeretnéd,
Gyönyörködsz benne, mind, mind értem ezt!
De engem, aki szégyenedre válok,
ezt nem értem, hogy engem miért szeretsz?!
Túrmezei Erzsébet
Mindig mosolyog és szeretve szolgál,
tekintetében távol fény ragyog.
lényéből már a menny nyugalma árad.
El sose fárad.
Megsérteni semmivel nem lehet,
hisz nincsen benne kit megsérteni,
nincs énje. Földhöz nem köti már semmi.
Kész hazamenni.
Nincsen neve. Krisztus nevében él.
Krisztus kezének csendes eszköze.
Krisztus lényének visszasugárzása:
Hűséges mása.
Ím, itt a minta. Áldó két kezed,
én Mesterem, vezesse hát a vésőt!
Fájjon, ha fáj, én kegyelmedet zengem.
Készíts el engem!
Siklós József
Nyolcvanhat éves,
S új nyelveket tanul.
Anyanyelvén –
de ajkán mégis új:
„Köszönöm – örülök – adok,
Elégedett és hálás vagyok...”
Nem mondta férjének, gyermekének,
embernek, Istennek sem mondta,
így teltek fölötte az évek,
békétlen volt, önző, mogorva...
S figyelni kezdett az Igére,
körülölelte sok imádság,
és fölfedezte, mit jelent a
gyöngéd szeretet, megbocsátás.
Vélnéd: már ilyen idős korban
újat tanulni úgyis késő?
- Nikodémus is vén korában
hallott az újjászületésről...
Nyolcvanhat éves
s új szavakat tanul.
„Vén korban zöldellők lesznek,
hirdetvén: Jóságos az Úr!”
Túrmezei Erzsébet
Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.
Tavaszból őszbe fordul a világ.
Lombjuk hullatják óriási fák.
Az emberiség évezredes tölgye
lassan libegve ejteget a földre
életeket és népeket.
te élsz népek felett és lét felett.
Kezembe veszlek,
és álmélkodva csuda-áhítat
száll a szívemre.
Így olvasta fakó irásidat
Ágoston egyszer... így a reformátor...
S hol egy ezüstszem századok porából?
Eleven-új vagy, s diadalmas-frissen
Szólsz a szívemhez, mintha énnekem
Íratott volna mai nap az Isten.
Úgy változunk mi emberek.
Az apák mások és a fiak mások.
Ma nagyok vagyunk, holnap porszemek,
ma törpe senkik, holnap óriások.
Azt hisszük, még a kelő napba nézünk,
De orvul, észrevétlen este lett.
Te élsz múlás és változás felett.
Hol, aki téged legyőzött,
tér, idő, ember - akárki?...
Hát azok ezreit,
lehet-e megszámlálni, belátni,
akiken te vettél diadalt?
Legyőzött lelkemen
győztesen Te zendíted ezt a dalt.
A Te győzelmed a békém.
A Te diadalod az életem.
Kezembe veszlek hívő áhítattal,
s hatalmad hirdetem.
Te élsz korok felett és föld felett
Te élsz népek felett és lét felett.
Mindenre, amit kérdezve kerestem,
Te győzhetetlen,
Te vagy a diadalmas felelet.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 24
Tegnapi: 58
Heti: 396
Havi: 1 534
Össz.: 519 863
Látogatottság növelés
Úton Krisztussal - © 2008 - 2024 - irgalom.hupont.hu